|
May 29, 2008 - 02:08 PM Ozsváth Judit - ozsvath.judit@estmedia.hu Kedves Andi! Szeretném kifejezni köszönetemet és örömömet a májusi rajztanfolyammal kapcsolatosan! Rendkívül jó kikapcsolódás és újszerű élmény volt ez a 4 nap! Az eredmény pedig fantasztikus. Több és színesebb lettem általa, olyan képességgel gazdagodtam, amely egy új, örömteli és kreatív tevékenység lehetőségét nyitotta meg az életemben. Tudom, hogy ez eddig is bennem volt, de a segítséged nélkül rejtve maradt volna. Az is elképesztő, hogy eddig azt gondoltam, hogy OK, a 4 nap alatt csak ezzel foglalkoztunk, erre szántuk azokat a napokat, jó volt kicsit kiszakadni a hétköznapokból, de majd ha vége lesz, akkor nehezen szánom rá magam, hogy mondjuk a hétvégémből vagy estéimből erre áldozzak órákat, vagy fél napokat, hogy leüljek rajzolni, és így idő hiányában majd szépen elmarad teljesen. De amikor a tanfolyam után kitaláltam, hogy ajándékként lerajzolom a keresztlányomat, akkor már alig vártam, hogy elkezdjem, és amikor csináltam akkor megint ugyanúgy nem érzékeltem az idő múlását mint a 4 napban, úgy elszalad egy egész délután, hogy észre sem veszem, és nagyon jól érzem magam közben, nem vagyok türelmetlen, hogy milyen lassan haladok, mert teljesen leköt. Fantasztikus, hogy nem tántorít el az időigényessége, hanem ennyire jól érzem magam tőle. Továbbá örülök, hogy ilyen kedves és szimpatikus emberekkel tölthettem ezt a 4 napot. Azt hiszem mindannyiunk számára emlékezetes és szép élmény marad! Másoknak is szívből ajánlom! Ozsváth Judit IP : 213.16.82.126 |